Tél

Úgy adódott, hogy ezen bejegyzés írásakor éppen tél van. Mégpedig igen hideg fajta. Ilyenkor jelentősen gyengül a globális felmelegedés tragikus következményeinek fölém tornyosuló réme, de hát nem lehet egyidejűleg minden veszedelemtől koncentráltan félni.
Volt olyan időszak a Földön, az újproterozoikum, úgy hétszázmillió évvel ezelőtt, amikor a tengerek az egyenlítőig befagytak, s szinte mindent jég borított. Azóta, mint azt mindenki tanulta, majd a médiák minden lényeges információt elbagatellizáló hatására el is felejtette, egymást váltogatták a lehűlések (glaciálisok) és felmelegedések (interglaciálisok). Lényegében már az is jelentős előrelépés, hogy a legutóbbi jégkorszak 10-15 ezer évvel ezelőtt befejeződött, bár az igazsághoz tartozik, hogy az emberiség hóban-fagyban, pleisztocénben tört előre addig, vagy másfél millió éven át. Szóval kitartásunkra egy pár ezer vagy tízezer éves melegedés a jutalom? Bolygónk átlaghőmérsékletét tekintve viszont ez a hideg időszak elenyésző, a földtörténet alig 1-2 százalékát teszi ki. Vagyis éppen hogy az, amiben most élünk, és még sokáig élni is fogunk, számít ritka csodának. Lám, minden állapot megítélése csupán viszonyítás kérdése.
Elnézést kérek a végletes bevezetőért, bár a türelmetlenek közben már úgyis befejezték a képek átnézését.

Eleinte még nem esik a hó, csak minden deresedik, fagy, csillog, de tompul is. Ám aztán, egyszer, szerencsés esetben, amire aztán az emberek évekkel később szívesen emlékeznek, mégiscsak elkezdődik a havazás.

A csend egyre növekszik. Mondom én, ostobán, mikor erre az érzésre, időpontra és hangulatra számtalan kifejezőbb írásból meríthetnék. Meg is teszem. Egy csodás lelkű ismerősöm, aki idejének jelentős részét volt kénytelen a reklámiparnak áldozni, de végül - az én olvasatomban - mégiscsak győzött, kiszabadult, és eme szabadulás első jeleként kiadta verseit, gondolta az alábbiakat.

Csegezi Dorottya: Kétféle-kép

a reggel

csendesen leteper
frissen hullott levél
talpam alá hever
fényesen lágy napsütés
álmos reggeli ölelés
kevereg

a reggel

hangosan felémzúg
a fa alatt frissen hullt
sáros, hideg avar
mindent betakar
éles reggeli fény
kavarog

Itt már az elkezdődés utáni időszakról jönnek a képek.

A következő képen úgynevezett fotóretusálást hajtottam végre: ügyesen eltűntettem a Nyírfa Ház tetejét.

A kis állatokról feltételezett téli hibernálódás, testhőmérséklet-csökkentéses visszavonulás, úgynevezett áttelelés egyáltalán nem terjed ki minden kisebb testű állatra. Némelyek bizony aktívan telelnek, kihasználva az évszak néptelenségét, s bár nagyon ügyes rejtőzködők, mégis, mindenféle árulkodó nyomot hagynak maguk után - a hóban.

Az apró állatok végül talán erre a hajóra szálltak fel, a Zala partján.

Valami figyel. Kis valami.

A kút víze vajon milyen hideg, amikor itt fent erős mínuszok vannak?

A főutca, korábbi képek alapján könnyen azonosítható. Hóeltakarított állapotban.

És végül, amikor a hó olvadni kezd Velence dombjain. Bár az még odébb van, amilyen igazi ez a telünk.