2009. december 29., kedd

Felújítás (2007-2008)

Ebbe a bejegyzésbe nem kerülhet be képi formában sem a hivatalokkal folytatott szélmalomharc, vagy a különféle szakértői engedélyek megszerzésének többnyire csehovi görbületű tükre,
sem a felkért építésszel futott érthetetlen kálvária, ami végül a szállás megnyitásának egy teljes évi eltolódásához vezetett. Ám a munkálatok, mikből volt elég minden évszakra elosztva, s melyek miatt minden korábbinál több időt tölthettünk indokoltan e varázslatos helyen, mégiscsak megérdemelnek egy korántsem kimerítő, de annál unalmasabb megemlékezést.

Mindenekelőtt persze körültekintően meg kellett győződnünk arról, hogy semmiféle római eredetű rom nincs az építési területünkön. Ezzel a speciális ásóeszközzel az esetleges leleteket is tartalmazó fél megyényi terület egy kanálmozdulattal emelhető át egy megfelelő méretű petri-csészébe.



Najó, ez csak egy rossz vicc volt. Valójában két és fél kanállal.
A finomabb munkálatokat ásás követte.









Miközben lokálisan és interkontinentálisan egyaránt híre ment vállalkozásunknak, és csak úgy sereglettek a munkára vágyók, mi Togo politikai erőviszonyainak változása, a kvantumfizika lassuló fejlődése és az egyszeri ember logikájának hatására helyi források mellett döntöttünk.
Hamarosan elkészült az emésztő.




















Immár soha nem tudjuk meg, mi a Ser készítésének a titka. A híres serfőző mesterek által e felirat alá szögezett recept lepottyant és valami elnyelte. Sebaj.









Szorgos kezek addig pucolták az ablaktáblákat, mire este azok már maguktól világítottak. A fenti kép éjfélkor készült. Az emberiség egyetlen túlélési esélye a megújuló energiaforrások felfedezése és használatba vétele.









0 megjegyzés: