A felújított szállás

Bár tudjuk (mindannyian, én, te, Ön, az egész emberiség, sőt nyilván a földönkívüli fejlettebb intelligenciák is), hogy véglegesen semmi nem készül el, csupán közbevetőleges állapotok vannak a kezdetnek és a végnek nevesített önkényes pillanatok között, mégis, az iszap felkavarásának művészi elsajátítása után im-ígyen összegezve bátran kijelenthető, hogy a házfelújítások vége szerencsés esetben valamiféle készközeli állapot. Végül hát mi is elértünk egy ilyen szintre. A ház és a melléképület is használható állapotba került, így lehetőség nyílik erre a bejegyzésre. Bár ez az egész nyilvánvalóan sokkal régebben volt a pillanatnyi időpontnál, mikor is ez a post íródás és linkelődés útján megszületik, az áldázatos emlékek hatása alatt annyit mondhatok tiszta átéléssel, hogy HURRÁ!

A fentieknél alázatosabban következzen hát a képi összefoglaló...

A ház bár nagy, mint már írtam - legalábbis remélem, hogy írtam -, iskola volt a századfordulón, és nem ám az ezredfordulóson (khm...), mégis szerényen megbújik a termetes fák között.

A melléképület egyszerűen megfelelő méretű, zuhanyozók, vécék és egy még nem üzemelő, de majdnemkész kemence foglaltatik benne.

Innentől belső képek jönnek, előkelően szólván a többi mind interior. A hálószobák (valójában utálom a helyiség szót, mert annyira béna, és annyira mást sugall mind a formája, mind a hangzása, hogy az már-már az elvetemültséggel határos, és ugyebár ezt jól tudja mindenki, aki rendszeresen elbizonytalanodik, mikor eldöntendő kérdésként libben szeme elé, és leginkább a helység kalapátsa után nyújtaná kezét...) világos falait csak és kizárólag a színes ágyneműk oldják, képeket még nem tettünk fel. Ami azt is jelenti, hogy talán majd fogunk. Egyelőre minden nyilatkozónak megfelelt a gyerekesen erős kék, narancs, piros, zöld, de nem kell megijedni, nem egyszerre vetettük be őket.

Egy kérés: ha valaki ezt várakozásommal ellentétben elolvassa, és idáig kibírja, és tudja, vagy legalábbis sejti a sugall (súg, sugdos, stb.) szó eredetét, kérem ne hagyjon kétségek között vergődni, és biggyesszen ide alulra egy felvilágosító hozzászólást! (Olyan ez különben, mint egy palackba zárt üzenet az óceánban...)

A következő pár kép a közösségi teret - magyarul a mindenkori konyhát, ebédlőt :) - ábrázolja.

Ez meg itten a fürgyőszoba.

Felújítás (2007-2008)

Ebbe a bejegyzésbe nem kerülhet be képi formában sem a hivatalokkal folytatott szélmalomharc, vagy a különféle szakértői engedélyek megszerzésének többnyire csehovi görbületű tükre,
sem a felkért építésszel futott érthetetlen kálvária, ami végül a szállás megnyitásának egy teljes évi eltolódásához vezetett. Ám a munkálatok, mikből volt elég minden évszakra elosztva, s melyek miatt minden korábbinál több időt tölthettünk indokoltan e varázslatos helyen, mégiscsak megérdemelnek egy korántsem kimerítő, de annál unalmasabb megemlékezést.

Mindenekelőtt persze körültekintően meg kellett győződnünk arról, hogy semmiféle római eredetű rom nincs az építési területünkön. Ezzel a speciális ásóeszközzel az esetleges leleteket is tartalmazó fél megyényi terület egy kanálmozdulattal emelhető át egy megfelelő méretű petri-csészébe.

Najó, ez csak egy rossz vicc volt. Valójában két és fél kanállal.
A finomabb munkálatokat ásás követte.

Miközben lokálisan és interkontinentálisan egyaránt híre ment vállalkozásunknak, és csak úgy sereglettek a munkára vágyók, mi Togo politikai erőviszonyainak változása, a kvantumfizika lassuló fejlődése és az egyszeri ember logikájának hatására helyi források mellett döntöttünk.
Hamarosan elkészült az emésztő.

Immár soha nem tudjuk meg, mi a Ser készítésének a titka. A híres serfőző mesterek által e felirat alá szögezett recept lepottyant és valami elnyelte. Sebaj.

Szorgos kezek addig pucolták az ablaktáblákat, mire este azok már maguktól világítottak. A fenti kép éjfélkor készült. Az emberiség egyetlen túlélési esélye a megújuló energiaforrások felfedezése és használatba vétele.

Keresés (2006)

Valamikor, és ezt most direkt nem mondom meg, mikor, ránk tört az az előbb-utóbb mindenkit kerülgetni kezdő érzés, hogy sürgősen valami nagyon szociálisan és környezettudatosan megalapozott változást kell vinnünk az életünkbe. Kézenfekvőnek tűnt egy régi terv beváltása. Egy iskolás táboré, ahol a gyerkők csupa olyat csinálnak, amit minden más táborban is, azzal az apró különbséggel, hogy ezt a tábort mi biztosítjuk. Valamint, és ez nem mellékes, hogy itt a koszt és kvártély is csodás, szemben rengeteg, a gyerekeken spórova meggazdagodni (?) vágyó áltáborossal.

Na, hát ez volt a kiindulópont. Már csak találnunk kellett egy megfelelő helyet, ahol az igényelt jóérzés érdekében kellően eladósodhatunk, valószínűleg egész életünkre. A keresés évezredeken át zajló, fárasztó, de azért érdekes tevékenység volt. Az ösztön, a sors és egyéb, itt nem nevesített tényezők az Őrség közvetlen közelébe sodorták portyázó expedíciónkat, méghozzá Vaspör község környékére. Vaspör neve megtévesztő, etimológiailag - bármilyen logikusnak is látszik, de mint tudjuk, a nyelv sok minden, csak nem az - nincs köze sem vashoz, sem pörhöz. 

A következő képek a teljesség elkerülésével lettek postolva. 

Volt sok ház, ami nem felelt meg, kicsi, szellős, ferde és kocka egyaránt.

Az expedíció tagjai alaposan ellenőriztek minden zugot. 

És találtak egy klassz falat a zug mellett.

  
A vaspöri iskola persze megtetszett - ez talán valamilyen kattanás nálunk.

Belülről már nem annyira.

Végül elérkezve a megfelelő helyre, ott állt az ideális ház, amolyan azonnal-beleszeretsz fajtájú. Természetesen ez is néhai iskolaépület volt... Ebből azonnal kiviláglik, hogy Velence község, ahol járunk, valaha nagyobb és gazdagabb volt, mint manapság.

És ráadásnak a nagy kert, meg a nyírfás. Juhhé! Elvesztünk!